Útlevél-hamisításért ítéltek el hét embert, köztük két kormányablak-ügyintézőt

2022. június 23. – 14:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ügy vádlottjai még 2015-ben határozták el, hogy valótlan tartalmú útlevelek kiállításával szeretnének plusz pénzt keresni. Ebben az időben több bűnözői csoport foglalkozott azzal, hogy EU-n kívüli állampolgároknak készítettek útlevelet, mindezt kormányhivatalnokok megvesztegetésével – derül ki a törvényszék közleményéből.

A vádlottak közül ketten ukrán–magyar kettős állampolgárságúak, ők honosított magyarok hatósági igazolványait szerezték meg, majd olyan külföldiekkel léptek kapcsolatba, akik az úti okmányokért jelenős összeget fizettek.

Egy másik vádlott olyan kormánytisztviselőket keresett, akik közreműködtek abban, hogy valótlan útleveleket készítsenek. Ezek kiállításában egy pécsi és egy dunaharaszti kormányablak ügyintézője nyújtott segítséget. Itt jön a képbe másik két vádlott, akik az ügyintézőkkel való kapcsolat létrehozása miatt váltak érintetté.

2016. január 21. és március 22. között közel ötven hamis útlevelet adtak így, útlevelenként hatezer eurót kerestek (mai árfolyamon 2,4 millió forint).

Ebből a pénzből jutott a két ügyintézőnek, a többit pedig a bűnszervezet tagjai osztották el.

Az ítélet szerint a vádlottak eltérő mértékű büntetésben részesülnek. Hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt, háromtól négy és fél évig terjedő szabadságvesztésre ítélte őket a Pécsi Törvényszék, emellett pénzbírságot is fizetniük kell. Ezentúl több vádlott esetében vagyonelkobzást is elrendeltek, aminek mértéke a 300 ezer forint és a 11 millió között mozog.

Az ítélet elsőfokú, a vádlottak és védőik fellebbeztek ellene.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!