Az árak emelkedése miatt bezár az Édesem tortaműhely

2022. június 23. – 07:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Olyan ütemben nőnek az alapanyagárak, hogy hetente árazhatnám újra a tortáimat, ami mégiscsak nonszensz lenne” – magyarázza a bezárás okát a tortaműhely tulajdonosa Facebook-oldalán.

A bejegyzés szerint Budapest egyik népszerű tortaműhelye hét és fél év működés után zár be végleg. Az Édesem annak ellenére húzza le a rolót, hogy továbbra is sokszor kígyózó sorok vannak előtte, workshopjaira pedig napok alatt elfogynak a helyek. A tulajdonos azonban azt írja, hogy nagyon drága lett minden, és nem akarja annyiért adni a tortáit, amennyiért már ő maga sem venné meg.

A bezárást azzal is magyarázza, hogy az elmúlt időszakban olyan bizonytalanságot tapasztalt, hogy több aggodalmat okozott a vállalkozása, mint örömet.

„Folyamatosan számolni, hogy ki tudom-e termelni az üzemelési költségeimet, és keresek-e annyi pénzt, amennyiért érdemes ennyit dolgozni.”

Ahogy a Street Kitchen írja, Márk Szonja pályaelhagyóként, hét évvel ezelőtt újságíróból lett cukrász, és nyitotta meg apró cukrászdáját a Kis Rókus utcában. Többször is írt arról, hogy saját vállalkozást üzemeltetni nem olyan egyszerű, mint ahogy kívülről látszik, és arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a cukrászda üzemeltetése laza, nőies munkának tűnik, valójában sokszor kemény fizikai munka is.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!