Ajánlott egy apró trükköt a minisztérium a forgalmi engedély meghosszabbítására

2022. június 18. – 09:39

Másolás

Vágólapra másolva



Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, az a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton a Facebookon.

A bejegyzés szerint a forgalmi engedélyek érvényességét a kormány a járványügyi veszélyhelyzetben június 30-i véghatáridővel meghosszabbította. A vizsgálóállomások 2020 tavasza óta is folyamatosan működtek, az időszakos műszaki vizsga elvégeztetésének tehát eddig sem volt semmi akadálya.

A tavalyelőtt márciustól idén májusig lejárt forgalmi engedélyek 85 százalékát már kicserélték, miközben a papíralapú okmányok helyett nem feltétlenül kell újat kiadni, a friss érvényességi idő a meglévő dokumentumba is bejegyezhető.

Július elsejétől a lejárt forgalmi engedélyekkel rendelkező autók főszabály szerint már nem vehetnek részt a közúti forgalomban. A rendeleti szintű előírások azonban megengedik, hogy az érvényesség lejárta előtt lefoglalt vizsgaidőpontról szóló igazolás birtokában a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még jogszerűen használható a gépkocsi. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!