Meghalt egy horgász az Ordas-tavaknál, majd ellopták a felszerelését

2022. június 16. – 12:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rosszul lett és meghalt egy 56 éves horgász szerdán az Ordas-tavaknál, majd miután a rendőrök, a mentők és a háziorvos is elment a helyszínről, valaki ellopta a férfi felszerelését – mondta a Telexnek Hevér Tamás, az Ordas-tavak kezelője, aki a Facebookon is megosztotta a történteket. Azt mondta, a kamerák rögzítették, hogy a haláleset után valaki autóval elviszi a meghalt horgász felszerelését.

„Egyik idősebb horgásztársunk eltulajdonította halott sporttársunk horgászbotjait, táskástul. A felvételeket lementettem, amin az illető, valamint az autója rendszáma is látható. Aki magára ismer, vagy a haverja tudomása szerint járt ma nálunk értesítse, mert a halott családtagjának tóra érkezésekor büntetőfeljelentést fog tenni, ha addig nem érkezik vissza a felszerelés” – írta bejegyzésében Hevér Tamás. A poszt alatt a horgászok felháborodtak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a meghalt horgásznak vannak-e hozzátartozói.

Az Ordas-tavak Budapesttől 30 kilométerre északra helyezkednek el, Sződ és Csörög között. A hat tóból álló tórendszert, amelyet a Hartyán-patak táplál, kifejezetten úszós horgászatra alakították ki, a terület be van kamerázva, és meghatározott házirend betartásával látogatható.

Frissítés: Pest megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Váci Rendőr-főkapitányság lopás miatt indított büntetőeljárást, ennek keretében vizsgálják az ügyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!