20-25 százalékkal drágulnak idén a strand- és fürdőbelépők
2022. június 10. – 20:57
20-25 százalékos áremelkedésre számít a Magyar Fürdőszövetség, ami gyakorlatban azt jelenti, hogy átlagosan ezer forinttal lesz drágább egy strandbelépő, mint tavaly nyáron, számolt be az RTL Híradó.
Az önkormányzati cégek – a fürdők 95 százalékát ilyen vállalkozások üzemeltetik Magyarországon – másfél éve nem emelhettek árat a koronavírus miatt. Most viszont, hogy a kormány már nem tiltja ezt, szinte mindenhol drágulás jön, aminek oka az energiaárak jelentős és a bérköltségek emelkedése.
Az RTL Híradó néhány konkrét példát is megnézett:
- a Paskál fürdőbe a hétvégi napokon több mint 10 ezer forintért mehet be egy 4 tagú család, ez 900 forinttal több, mint eddig.
- A Gellért Fürdőbe már 7600 forint egyetlen felnőtt belépő – szekrényhasználattal.
- A strandokon a belépők 8,7, a bérletek 10 százalékkal lettek drágábbak.
- A történelmi fürdőkbe (Széchenyi, Gellért) 20 százalékkal magasabb áron lehet bejutni.
De nem csak az önkormányzati cégek emelnek; a magánvállalkozások nagy része korábban már megtette ezt, hiszen számukra a járványügyi veszélyhelyzet nem tiltotta az áremelést. A Fürdőszövetség szerint nincs kivétel, ahol eddig nem, ott majd a következő napokban fognak emelni. A drágulás mértéke pedig végül nem 5-10, hanem sokkal inkább 20-25 százalékos lehet. A nyílt vízi fürdőkben, így például a Balatonon sem a tavalyi árakkal találkozhatunk majd: júliusig itt is 10-15 százalékos áremelkedés várható.