Hajléktalanokkal szavaztattak, választási csalással vádolják az örmény nemzetiségi szószólót
2022. június 8. – 05:57
frissítve
Választás rendje elleni bűntett miatt Akopjan Nikogosz örmény nemzetiségi szószóló mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlés mentelmi bizottsága – írja a Népszava a parlament oldalán közzétett határozat alapján.
A Fővárosi Törvényszék indítványa szerint az ügyben Akopjan Nikogosz a negyedrendű vádlott. Ellene 13 rendbeli, három esetben társtettesként, tíz esetben bűnsegédként elkövetett, választás rendje elleni bűntett miatt emelt vádat a fővárosi főügyészhelyettes.
Akopjan Nikogosz és négy társa a 2014. október 12-i nemzetiségi önkormányzati képviselői választáson az Arménia Népe Kulturális Egyesület, a KILIKIA Kulturális Egyesület és az Örmény Ifjúsági Egyesület koalíciójának jelöltjeiként indult. Ehhez valójában nem örmény nemzetiségű, hajléktalan embereket vettek rá arra, hogy ajánlást adjanak nekik, majd a választás napján rájuk szavazzanak.
Az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottak 2014 augusztusában-szeptemberében elmentek a VIII. kerületi Dankó utcai hajléktalanszállóra, és az irodájuk mellett lévő, Auróra utcai italboltnál az embereknek a csalásért cserébe italt és pénzt ajánlottak. Akit sikerült meggyőzniük, azok örménynek vallották magukat, és az interneten így kérték felvételüket a választási névjegyzékbe.
A szavazás napján az öt vádlott autóval, több fordulóval szállította szavazni az embereket a hajléktalanszállóról. A szavazóknak szavazólapmintákat is adtak, amiken pirossal megjelölték, melyik jelöltre és jelölő szervezetre (Arménia-KILIKIA-ÖIE) kell szavazniuk. Az emberek a szavazás után egy dobozos sört és ezer forintot kaptak, majd autóval visszavitték őket a hajléktalanszállóra.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága az ügyet megtárgyalta. Az ülésen ott volt Akopjan Nikogosz, aki azt mondta: elképesztő vádakkal illették, fontos neki, hogy mielőbb lezáródjon ez az ügy, ezért szeretné bíróság előtt tisztázni azt.
Cikkünk megjelenése után Akopjan Nikogosz közleményben reagált az állításokra, ezt változtatás nélkül közzétesszük:
A tegnap megjelent, személyemre vonatkozó és az örmény közösség szempontjából
is megtévesztő és káros hatású, médiában megjelent hírekkel kapcsolatban
fontosnak tartom tájékoztatni a közvéleményt, hogy a sajtóban újfent napvilágot
látott, de valójában már évek óta zajló ügyben magam is kezdeményeztem mentelmi
jogom felfüggesztését. Bíróság előtt szeretném tisztázni azokat a hamis és képtelen
vádakat, melyekbe még a 2014-es nemzetiségi önkormányzati választások során
rosszhiszeműen keverték az általam képviselt nemzetiségi szervezetet és
személyemet is, ezzel felbecsülhetetlen kárt okozva a magyarországi örménységnek.
A tegnapi napon megjelentem a Mentelmi bizottság ülésén és részletes, minden
kérdésre kiterjedő tájékoztatást adtam a bizottság elnökének valamint tagjainak a
folyamatban lévő ügy ellentmondásairól és személyemet érintő valótlanságáról. A
sajtóban megjelenő téves és félrevezető információk miatt az érintett sajtótermékek
szerkesztőségétől helyreigazítást fogok kérni.