Felbontották a világhírű idegsebész szerződését a Honvédkórházban, Hudák István külföldön folytatja

2022. június 8. – 11:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Honvédkórház felbontotta a szerződést Hudák István idegsebésszel, akit a világ minden tájára hívnak operálni, külföldön tanítja a saját maga által kifejlesztett műtéti technikát, és neki sikerült a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásnál elkülöníteni az ikrek összenőtt agyi ereit – írja a Válasz Online.

Hudák specialitása, hogy a koponya felnyitása nélkül képes műtétet végezni az agyi ereken. Egy combon keresztül ejtett vágáson, az artériákon vagy a vénákon keresztül jut el az agyba.

Az orvos a vele készített interjúban azt mondta: semmilyen előzetes figyelmeztetést nem kapott arról, hogy probléma lenne a munkájával, sőt, nemrég még kitüntetésben is részesítették. Szakmai hibákat sem vétett, kiemelkedően jó szövődményi rátával dolgoztak.

Aztán egyszer csak kapott egy levelet postán (!) a kórháztól, hogy megszüntetik a szerződését. Az orvos feltételezése szerint elbocsátásának oka az lehet, hogy érkezett egy másik orvos a Honvédkórházba, neki kellett a hely.

Hudák István a kórházban csak hetente egyszer operálhatott, mert nem kapott több műtéti időt (és finanszírozást). Mint az interjúban elmondta: már régen jelezték az egészségügyi államtitkárnak, hogy Budapesten öt sztrókközpontra lenne szükség. Ezt mostanra sikerült elérni, vele viszont most felbontották a szerződést.

Az interjúban az is elhangzik, hogy Magyarországon van egy 400 millió forintba kerülő, érfestéses eljáráson alapuló készülék (DSA), amivel belelátnak műtét közben a beteg fejébe, de ez a műszer évek óta raktárban van, nem működik, mert nem találják a helyét. Pedig három év alatt 1200 beteget lehetne megoperálni vele.

Az orvos azt mondta, valószínűleg külföldön folytatja munkáját, de mindent megtesz, hogy a magyarországi praxisát is megtarthassa. „Szeretem Magyarországot, nagyon szeretem, de egy orvosnak nem szabad idegesen bemennie a műtőbe, ha sikeresen akar operálni.”

A Honvédkórháznak elküldtük kérdéseinket, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!