Megvertek négy, Borsodnádasdon élő belga nőt – most emeltek vádat a támadók ellen

2022. június 8. – 08:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek az ellen a három nő és egy férfi ellen, akik tavaly augusztusban Borsodnádasdon bántalmaztak négy helyi, belga állampolgárságú nőt.

A két társaság ugyanabban a kocsmában szórakozott, miután késő este hazafelé indultak, az utcán találkoztak össze. Az akkor már erősen ittas csoport mondvacsinált indokkal odament a helyiek által csak „a belgák”-ként ismert nőkhöz, először megkérdezték tőlük, hogy megsimogathatják-e a kutyájukat, aztán pénzt kértek tőlük.

Miután a belga nők mindkét kérést visszautasították, rájuk támadtak, ütni, lökdösni kezdték őket. A társaság férfi tagja az egyik nőt ököllel úgy arcon ütötte, hogy az a földre esett, ott pedig rugdosni kezdte. Az egyik, kerekesszékkel közlekedő sértettet is megrángatták, ordítoztak vele. Az incidensnek az vetett véget, hogy egy autóval arra járó férfi rájuk szólt.

Az Ózdi Járási Ügyészség garázdaság bűntette, súlyos testi sértés és könnyű testi sértés vétségével emelt vádat a büntetlen előéletű vádlottak ellen. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, tárgyalás nélkül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!