Záporok-zivatarok jönnek és mennek, de napozhatunk is a hosszú hétvégén

2022. június 4. – 09:24

Másolás

Vágólapra másolva

Borús és esős szombat reggelre ébredt az ország középső és keleti fele, a jó hír azonban az, hogy legkésőbb estig az ország egésze tapasztalhat a nyár első hétvégéjéhez méltó, napsütéses nyári időjárást.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggeli tájékoztatása szerint, bár az ország jelentős része napközben csapadékmentes lesz, estére a Dunántúl nyugati és délnyugati területein újra kialakulhatnak záporok és zivatarok.

A háromnapos hosszú hétvége hátralévő részében hasonló lesz az időjárás. Többnyire napos időre számíthatunk, kevés felhővel, azonban főleg a Dunántúlon előfordulhatnak majd záporok és zivatarok, amelyek a velük érkező esővel és széllel megzavarhatják a júniusi napozást. Fázni biztosan nem fogunk, 25-32 fok között mozog a nappali hőmérséklet.

Na, de mi is okozza, hogy záporok és zivatarok váltogatják egymást a fejünk fölött? Természetesen a peremhullám, másik nevén peremháborgás. A Meteorológiai Szolgálat Facebook posztjából kiderült, hogy a peremháborgás azt jelenti: a napok óta tartó, öt kilométer magasan húzódó nyugati áramlás akadályba ütközik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!