Meghalt Falus Ferenc

2022. június 2. – 09:34

Másolás

Vágólapra másolva

Hetvenegy éves korában meghalt Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos – tájékoztatta a Telexet fia, Falus Dániel. Falus Ferencet csütörtökre virradóra, álmában érte a halál. A volt tisztifőorvos múlt pénteken kapott szívinfarktust, a budapesti Szent János Kórházban kezelték.

Falus Ferenc korábbi országos tisztifőorvos – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Falus Ferenc korábbi országos tisztifőorvos – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Falus Ferenc mentősként kezdte pályafutását, amire nagyon büszke volt. Később tüdőgyógyászként dolgozott az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmonológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusa lett.

Ő volt az 1995-ben alakult Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület első elnöke, majd 2001 decemberétől 2007-ig a Nyírő Gyula Kórház főigazgatójaként dolgozott, ahol létrehozta az ország első játékszenvedély-betegeket gyógyító osztályát.

2007-ben vette át az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezetését, három évig dolgozott ebben a pozícióban, majd felmentették tisztségéből.

Falus Ferenc 2014-ig az MSZP tagja volt, majd az őszi önkormányzati választáson Tarlós István kihívójaként, az MSZP, a DK és az Együtt–PM jelöltjeként elindult volna a főpolgármesteri posztért, de a jelölés után nem sokkal, szeptember 29-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy visszalép a jelöltségtől, és hivatalosan is átadta helyét Bokros Lajosnak.

A Demokratikus Koalíció csütörtökön közleményt adott ki, amelyben szomorúan vesz búcsút Falus Ferenctől. „Az egészségügy elkötelezett szakembere volt, aki megalkuvás nélkül képviselte szakmája érdekeit” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!