Meghalt Haumann Péter

2022. május 28. – 21:42

Meghalt Haumann Péter
Haumann Péter a Hogy volt!? című műsorban 2015 szeptemberében – Fotó: Zih Zsolt / MTVA

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze – írja az MTI. A színész hosszú betegség után hunyt el szombat délután.

Haumann 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

A Kossuth-díjas színész játszott a Szókratész védőbeszédében, A fösvényben, Az eltört korsóban, Az ügynök halálában, az Őrült nők ketrecében és a Macskákban. Játszott még többek közt a III. Richárd, a Woyzeck, a Szenvedély, a Szürkület, az Indul a bakterház vagy a Kalandorok című filmekben, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Ádám Ottó, Ascher Tamás, Fehér György, Dömölky János és Mundruczó Kornél.

Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

A Halhatatlanok Társulatának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!