Hamis Covid-teszttel akarta megúszni a börtönt egy férfi, pedig tényleg covidos volt
2022. május 27. – 09:05
Kétszer is hamis pozitív Covid-teszttel akarta megúszni a börtönt egy lopás miatt elítélt férfi, az egyik tesztje igaziból is pozitív volt – derült ki a rendőrség közleményéből. A 46 éves férfit egy konditeremben fogták el, lefoglalták tőle a nevére kiállított hamis Covid-tesztet, több mobiltelefont, 600 ezer forintot, 820 eurót, valamint különböző kábítószergyanús anyagokat.
A hamis tesztet a férfi barátjának anyjától szerezte be, aki egy konténeres szűrőponton dolgozott. A hamis tesztért százezer forintot fizetett a nőnek, de az igazolásra végül nem volt szükség, mert a férfi tesztje pozitív lett.
Februárban kellett volna bevonulnia a börtönbe, de ezt egy újabb hamis pozitív teszteredménnyel akarta megúszni. Ezúttal barátja egy koronavírussal fertőzött beteg pozitív mintáját szerezte meg neki, és átadta az anyjának, hogy a teszt eredményét regisztrálja a központi nyilvántartásban. A 46 éves férfi ezért újabb százezret fizetett a nőnek.
Ezután fogták el a férfit a TEK-esek a konditeremben, majd a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki kétrendbeli vesztegetés bűntett miatt, amely során beismerő vallomást tett. A bíróság elrendelte a letartóztatását és jelenleg korábban kiszabott büntetését tölti.
A férfi barátját, aki a hamis teszt beszerzésében segített, és annak anyját egy hete fogták el a rendőrök, a 28 éves férfit kétrendbeli bűnsegédként elkövetett vesztegetés, édesanyját pedig kétrendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsítottak vallomást nem tettek, ők az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek – közölte a rendőrség.