Egyre több veszélyes anyaggal szennyezett gyümölcsöt eszünk

2022. május 24. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva


Az EU tagállamai 2011 óta kötelesek fokozatosan kivonni a forgalomból 55, különösen károsnak minősített növényvédő szert. Ahelyett azonban, hogy eltűntek volna ezek a szerek, még nőtt is az ilyen veszélyes anyagokkal szennyezett gyümölcsök mennyisége, mutat rá a Pesticide Action Network (PAN Europe) friss tanulmánya.

A 2019-es hivatalos adatközlés szerint a Magyarországról származó cseresznyék 50 százalékában mutattak ki ilyen helyettesítendő hatóanyagokat, ami nem is meglepő, hiszen

Magyarország engedélyezte az EU-n belül a legtöbbet, 50-et a listán szereplő 55 anyagból.

Ez a trend teljesen ellentétes sok európai szervezet céljaival, amik a 12 legmérgezőbb peszticid azonnali betiltását és az 55 nagyon káros peszticid 2030-ig történő teljes kivonását követelik.


2009-ben bevezették a növényvédőszer-hatóanyagok új kategóriáját, a helyettesítésre jelölt hatóanyagokat. A jogszabály célja

az emberre és a környezetre leginkább káros, de engedélyezett hatóanyagok azonosítása, valamint azok kevésbé káros anyagokkal való helyettesítése volt,

hogy végül fokozatosan kivonják őket a forgalomból. Ez a kategória az élelmiszerekben használt, az európai piacon még mindig engedélyezett legrosszabb hatóanyagokat gyűjti össze. Az uniós stratégiák alapján 2030-ig felére kellene csökkenteni a legveszélyesebb hatóanyagok felhasználását.

A PAN Europe szerint ezeket a hatóanyagokat egészségügyi okokból már be kellett volna tiltani Európában. A helyettesítésre jelölt anyagok annyira kockázatosak, hogy a rendelet sokkal szigorúbban szabályozza őket, mint más növényvédőszer-hatóanyagokat. Az uniós engedélyezési időszakuk 7 évre korlátozódik (szemben a többi növényvédő szer 15 évével), és a tagállamok törvényileg kötelesek lennének ezeket kevésbé káros alternatív hatóanyagokkal kiváltani.

A PAN Europe új jelentése azonban rámutat, hogy nemhogy nem érték el azt a célt, hogy helyettesítsék ezen anyagokat, hanem

ezek a legkárosabb növényvédő szerek egyre nagyobb mértékben szennyezik az európai élelmiszereket.

Az Európában termesztett friss gyümölcsfajták elemzése szerint 9 év alatt 53 százalékkal nőtt a növényvédőszer-hatóanyagok legkockázatosabb kategóriájával szennyezett minták gyakorisága. 2019-ben

  • majdnem minden harmadik gyümölcsmintában kimutathatóak voltak ezen hatóanyagok;
  • a cseresznyék fele volt szennyezett;
  • ami 152 százalékos növekedést jelent 2011-hez képest;
  • az almák egyharmada volt szennyezett;
  • ami 117 százalékos növekedést jelent.

Gyakran előfordul, hogy az élelmiszerekben egyszerre két vagy több ilyen mérgező anyag szermaradványa is megtalálható. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a tagállamok nem hajtották végre a helyettesítési szabályokat, és így a fogyasztók egészségét sem védték megfelelően.

Magyarországon különösen rossz a helyzet több termékkategóriában is. A PAN Europe elemzése szerint a 2019-ben a Magyarországról származó minták igen nagy hányadában lehet kimutatni a legveszélyesebbnek minősített hatóanyagok maradványait: a cseresznye 50 százalékában, a fejes saláta 38 százalékában, az alma 34 százalékában és az uborka 32 százalékában.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom