Filmbe illő üldözés után ütközött össze két rendőrautó Bács-Kiskun megyében
2022. május 20. – 11:25
Összeütközött két rendőrautó Bács-Kiskun megyében, írja a Police.hu. Egy kisteherautót követtek, mert a rendőrök az a tippet kapták, hogy a határon illegálisan átjutott emberek vannak benne.
A sofőr a jelzés ellenére sem állt meg, sőt, Kiskőrösnél egy Volánbusz elé is bevágott, aminek vészfékeznie kellett. Ekkor érkeztek a helyszínre a rendőrautók, az első fékezett, a második is, de az utóbbi már nem tudott megállni, hátulról belerohant az elsőbe.
A második rendőrautó motortere kigyulladt, amit a helyszínen a busz poroltójával gyorsan eloltottak. A két szolgálati autóban anyagi kár keletkezett. A busz sofőrje megsérült, rajta kívül más nem utazott a járművön.
Az MTI által idézett hivatalos adatok szerint százötven határsértőt és három embercsempészt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében péntekre virradó éjszaka. A csoportok tagjai szír, afgán, szomáliai, török és pakisztáni állampolgárnak, valamint palesztinnak vallották magukat.