Rádiót indítanak Iványi Gáborék

2022. május 18. – 10:09

Másolás

Vágólapra másolva

Közösségi, közösségépítő rádiót indítana az Oltalom Karitatív Egyesület, írja a Hírklikk. Oltalom Rádió néven az interneten már elérhető, egyelőre csak tesztüzemmódban. Iványi Gábor a Hírklikknek elmondta, idővel azt szeretnék, hogy minden nagyobb településen kialakuljon egy-egy Oltalom-sziget, ahol helyi kisközösségek találkozhatnak és beszélgethetnek.

„Semmiképpen nem akarunk, nem is tudunk, és szeretnénk konkurálni a Klubrádióval vagy a Civil Rádióval, és a legkevésbé sem szeretnénk olyasmibe belecsúszni, mint amit a Hit Gyülekezete művelt. Ők ugye ránehezedtek a Klubrádió hullámhosszára, amint az ATV is a kormánypropaganda része lett” – hangsúlyozta az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője.

„Egy olyan rádiót indítanánk el, ami mindarról szólna, amit mi csinálunk, ami bennünket érdekel, amivel kapcsolatban üzenni akarunk a világnak” – tette hozzá.

Az adást összeállító stáb tagjai között van Molnár Áron (noÁr), valamint Herényi Károly, aki kommunikáció szakon tanít, és korábban az MDF szóvivője volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!