Toroczkaiék támogatják az olajembargó elutasítását, de azért nem szavazzák meg ma Orbánt

2022. május 16. – 11:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Toroczkai László arról beszélt, Orbánra nemmel fognak szavazni a délutáni miniszterelnöki szavazáson. Bár minden olyan törvényjavaslatot támogatni fognak, ami jó Magyarországnak, de Orbán miniszterelnökségére nemmel kell, hogy szavazzanak. A létkérdésekben, mint a demográfia válság, vagy a nemzetgazdaság tönkretétele vagy a kilakoltatások esetében mindig látszatintézkedéseket csinált a Fidesz. Az olajembargó ellenzésében tudjuk támogatni a kormányt, mert nagy károkat okoz az országnak, ahogy az Oroszországgal szembeni szankciók nagy része is, mondta Toroczkai, majd hozzátette, eközben Orbán és a Fidesz támogatja azt a brüsszeli, globalista szándékot, hogy Ukrajnát gyorsan vegyék fel az Unióba, ami az EU végét jelentheti. Ukrajna korrupt, és a tagállamokkal akarják megfizetni az ország újjáépítését – mondta.

A Mi Hazánk szerint az elmúlt években az élelmiszeripar és nemzetgazdaság visszaépítéséről már évek óta beszélni kellett volna, lépéseket kellett volna tenni, nem csak most kellene erről beszélni, és csirkeárstopokat bevezetni. Az elmúlt 12 évben semmit nem tett a kormány a kilakoltatással fenyegetettekért, a bankárokkal nem szállt szembe, a migránsok pedig ugyanúgy átjönnek a kerítésen, mondta és azt kérte, valódi intézkedéseket tegyen a kormány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!