Orbán: Kiújulhatnak fenyegető járványok, a gazdasági visszaesés mélyülhet

2022. május 16. – 14:58

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnöki munka szépsége, hogy minden fontosabb döntésért végső soron a miniszterelnök a felelős – mondta Orbán. Ez nagy teher, van, akit belenyom a földbe, és van, akit föllelkesít. Szerinte a miniszterelnöknek meg kell értenie, és elgondolnia előre, milyen idők várnak ránk, és felkészítse erre a magyarokat. Ez a feladat pedig megtanítja az emberrel, hogy egyedül sosem lehet elég okos. A sikeres kormányzáshoz a minisztereken túl tanácsadók, szakértők, szellemi emberek tucatjaira van szükség.

„Minden, ami 2020 óta történt, és ami napjainkban kibontakozóban van, egy irányba mutat, egy rugóra jár: Európa a nyugati ember, benne Magyarország és a magyarok, a veszélyek korába léptünk”

– mondta.

Ez az évtized a veszélyek, bizonytalanság és háborúk kora. Az évtized a koronavírus-járvánnyal kezdődött, és háborúval folytatódott. A háború, és a válaszként adott európai szankciós politika energiaválságot idéztek előtt. Ez és a kamatemelések a magas inflációt, hozta, ez pedig a recesszió és gazdasági visszaesést hoznak majd – folytatta a miniszterelnök.

Kiújulhatnak fenyegető járványok, a gazdasági visszaesés mélyülhet, a gazdasági országok felé tektonikus erővel felerősödik a migráció. Egy elhúzódó valóságos háború zajlik hozzá keleti szomszédunk földjén. Egy háborús évtized képe bontakozik ki a szemünk előtt, jó lenne, ha nem így lenne, de nem a vágyainkból, hanem a valóságból kell kiindulnunk – mondta Orbán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!