Orbán: Félretesszük, hogy Ukrajna elnöke és kormánya nyíltan beavatkozott a választásba, Ukrajna számíthat ránk

2022. május 16. – 15:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Sárkány ellen sárkányfű kell, a sárkányfű pedig a magyar honvédség” – mondta Orbán, amit szerinte meg kell erősíteni. A háborúban Ukrajna a megtámadott és Oroszország a megtámadó, ezért támogatjuk Ukrajnát, ezért indítottuk el a humanitárius segélyakciót – folytatta.

„Félretesszük azt a tényt, hogy a kárpátaljai magyarok milyen jogsérelmeket szenvedtek el. És azt is, hogy Ukrajna elnöke és kormánya nyíltan beavatkozott a választásba, és az ellenfeleinket támogatta. Ennek ellenére Ukrajna számíthat Magyarországra és a magyar kormányra”

– mondta Orbán, aki ezután leszögezte: Magyarország az EU tagja, és érdekünk, hogy az előttünk álló évtizedben az is maradjon.

Igaz, hogy Brüsszel ma a tagállamok szuverenitásának visszaszorítására törekszik, és az is, hogy a nemzetek Európája helyett az Európai Egyesült Államokat próbálja felépíteni, ahogy az is, hogy a kulturális távolság már-már kulturális elidegenedés egyre nő Európa nyugati fele és Magyarország között, de ez azért van, mert mi hiszünk a keresztény gyökerekben és a nemzetállamokban, amit Brüsszelben feladtak – mondta Orbán és hozzátette, nekünk fontos, hogy rajtunk legyen a Jóisten áldása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!