Jámbor: A Fidesz politikája, hogy egyre többet fizetünk a nagytőkének és alacsonyan tartjuk a béreket

2022. május 16. – 11:24

Másolás

Vágólapra másolva

Jámbor András friss képviselőként azt mondta, mióta a parlamentbe jár, „egy kiló sorosozásra, öt kiló gyursácsonyázra és csipetnyi összeesküvésre” futotta, ennyit tudott hazavinni választóinak. Szerinte Orbánról szavaznak ma, de az nem derül ki, mit kezdünk az élelmiszerválsággal. „Én is látom az szja-visszatérítést és béremelést”, mondta, de a választókerületében élő négyezer kisnyugdíjast is, és minden nap megállítják, tud-e lakást szerezni. Magyarországon megélhetési- és lakhatási válság mellé beüt az élelmiszerválság is – mondta.

A kapitalizmus, a világjárvány és a háborúk követik egymást és egyre gyorsabban követni fogják, mondta Jámbor, és szerinte ebben a helyzetben a Fidesz politikája miatt egyre nagyobb pénzt kell fizetni a nagytőkének és alacsonyan kell tartani a fizetéseket. Ez pedig hosszútávon bukás Magyarországnak. A népszavazás két kérdését oldják meg, vagy írják ki azt és szálljanak be a kampányba mellette – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!