Újra megnyitott a Lukács fürdő, ahol reggel kigyulladt egy szauna

2022. május 13. – 09:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kigyulladt egy kétszintes épületben működő szauna a II. kerületi Frankel Leó úton – közölte a katasztrófavédelem korán reggel. Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy egy földszinten lévő szauna gyulladt ki, és kb. 20-30 négyzetméteren pusztítottak a lángok.

A tűzoltók már megfékezték a tüzet, jelenleg a füsttel telített épület átszellőztetése zajlik. Az épületet korábban kiürítették, és bár senki nem sérült meg, két embert átadtak a mentőknek megfigyelésre.

A Szent Lukács Gyógyfürdő épülete 2019-ben Fotó: Róka László / MTVA
A Szent Lukács Gyógyfürdő épülete 2019-ben Fotó: Róka László / MTVA

Az MTI úgy értesült, hogy a Szent Lukács Gyógyfürdőben lévő szauna gyulladt ki.

Frissítés: A fürdő a termálrészleggel együtt valamivel pénteken 10 óra előtt megnyitott és újra fogadja a vendégeket – közölte később a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. Közleményük szerint az előzetes felmérések alapján a kár jelentős, a szaunavilág bizonytalan ideig nem üzemel. (Korábban tévesen írtuk, hogy újra megnyitott a szaunavilág, ezért elnézést kérünk!)

A tűz okát még vizsgálják. Közölték azt is, hogy a Lukács fürdőbe kúrára érkező vendégek az elmaradt kezeléseket a jövő héten pótolhatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!