A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok Rogán Antal felügyelete alá kerültek

2022. május 13. – 14:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A választás eredményeivel összhangban az új kormány legfontosabb feladata, hogy megőrizze Magyarország békéjét és biztonságát. Ezt a törekvést tükrözi az új kabinet szerkezete és a minisztériumok közötti munkamegosztás is” – írta közleményében Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda politikai államtitkára.

Úgy folytatta, hogy az említett cél érdekében meg kell erősíteni a miniszterelnök közvetlen munkaszervezetét. Ezért a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a jövőben a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához tartoznak majd, felügyeletüket Papp Károly látja majd el államtitkári rangban.

„A szerkezeti változás hatékonyan segíti majd a kormányfőt abban, hogy minden fórumon érvényesítse a béke és biztonság megőrzését célzó kormányzati szándékot. A miniszterelnök munkaszervezetének erősítése megfelel a nemzetközi gyakorlatoknak is. A nemzetbiztonsági szolgálatok számos uniós országban tartoznak a kormányfők és a kancelláriaminisztériumok szervezeti rendjébe. A nemzetbiztonsági szolgálatok hatásköreit és működési rendjét a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló sarkalatos törvény továbbra is szigorúan meghatározza” – jelentette ki Dömötör.

Ez a terület eddig Pintér Sándor fennhatósága alá tartozott, a váltás azt mutatja, hogy a kormányon belül megerősödött Rogán Antal pozíciója. A Hvg arról írt, hogy a belügyi körökben nem nézték jó szemmel Rogán ambícióit, mert megvan a veszély, hogy ezekre a szervekre politikai nyomás nehezedhetne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!