Az uniós irányelv alapján május 21-től Magyarországon hatósági engedéllyel tevékenykedhetnek a kistehergépjárműves fuvarozók, írja az Indirekt.
A szabály azokra a 2,5 tonna össztömeget meghaladó kisteherautósokra fog vonatkozni, akik díj ellenében árut fuvaroznak.
Az Utdij.hu tájékoztatása szerint a kötelezettség továbbra sem vonatkozik a saját árujukat szállító vállalkozásokra, csak azokra a piaci szereplőkre, akik fuvardíj ellenében közlekedési szolgáltatóként vannak jelen.
Az oldal megjegyzi, hogy a tevékenységi engedély egyfajta iparengedélyének vagy szakhatósági engedélyének számít, ami tehát nem személyhez, nem járműhöz, hanem a vállalkozás egészéhez kötődik, azaz feljogosítja a vállalkozást, hogy díj ellenében közúti közlekedési szolgáltatást végezzen.
Az engedély kiváltásának feltételei:
- Csak olyan kaphat engedélyt, akinek nem volt korábban tisztességes piaci magatartást kedvezőtlenül érintő előélete.
- Vagyoni biztosíték szükséges, ami lehet meghatározott összegű, bankban lekötött és elkülönített pénzösszeg, pénzügyi intézmény által vállalt kezesség, garanciaszerződés vagy biztosítóval kötött felelősségbiztosítás.
- A 2,5 tonna össztömeget meghaladó kisteherautókat üzemben tartó vállalkozásoknak május 21-től szakmai irányítót is foglalkoztatnia kell, akinek továbbképzésen kell részt vennie, hogy megkaphassa a szakmai alkalmasságot igazoló bizonyítványt.
- A jármű jobb első ajtaján, kívül – teherautónál az oldalfalon – jól látható méretben szükséges feltüntetni az üzembentartó nevét és telephelyét, vagy a közlekedési hatóság által e célra rendszeresített jelet és azonosítási számot.
(A cikket korábbi verziójához képest pontosítottuk.)