Gundel Takács Gábor: Úgy éreztem, hogy nincs értelme ebben a közegben tovább harcolni
2022. május 11. – 07:46
„Úgy éreztem, hogy nincs értelme ebben a közegben tovább harcolni, és akkor ott kimondtam magamnak, hogy a választásokig nem fogok megszólalni. Mert azt hiszem, hogy nincs értelme”
– mondja Gundel Takács Gábor arra, miért tűnt el egy családról szóló cikke után, miközben tavaly több cikkben és interjúban is kifejtette véleményét a magyar közéletről, közbeszédről, családról, vallásról.
Skrabski Fruzsina és Gundel Takács Gábor voltak a Szemlélek magazin podcastjének, a Szemlélek Társalgónak vendégei – két olyan ember, akik ismertek, sokszor szólaltak meg az utóbbi időben közéleti témákban, és sokszor mindketten durva „verbális kőzáport” kaptak véleményükért, ahogy a beszélgetés egyik házigazdája, Gégény István fogalmaz. Az egyórás beszélgetésből kiderül, milyen véleményükért kaptak ilyen reakciókat, és mit gondolnak arról, hogyan lehetne emberek közötti bizalmat építeni az értelmes párbeszédhez, a másik megértéséhez.
Skrabski Fruzsina arról beszélt, nem titkolt szándéka, hogy posztjai sokszor provokatívak legyenek, hogy vitát generáljanak, de azért így is van, hogy meglepi egy-két reakció. A legutóbbi ilyen látványos menet az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos kijelentésénél volt. Skrabski több posztban is tisztázta, hogy szerinte ki kell mondani; az agresszor Oroszország és Putyin.
„Nekem ez azért fontos, mert sok filmet készítettem áldozatokról, Biszku Béláról, a szovjet katonák által megerőszakolt magyar nőkről, vagy 2006-os áldozatokról, és
ez egy pszichológiai tény, hogy az áldozatoknak az a minimum, ami segít, ha kimondják, hogy kik bántották őket, és kimondják az ő igazságukat. És azt gondolom, hogy a mai áldozatok, az ukrán menekültek”
– mondja el a beszélgetés elején és hozzáteszi, tudta, hogy sokaknak nem fog tetszeni, hogy ebbe a kérdésbe így beleáll. A posztjai alatt egyébként legendás kommentmenet indult el, többek között a fideszes Wintermantel Zsolt és Menczer Erzsébet is elkezdte kioktatni Skrabskit.
Hozzáteszi, szerinte van felelőssége abban, hogy ne csak azt írja le, amit gondol, hanem úgy írja le, hogy követői tényleg úgy is értsék, ahogy kell, itt például nem azt akarta mondani, hogy a kialakult helyzetért kizárólag Putyin a felelős, hanem csak azt, hogy Putyin az, aki elindította a háborút, nem más.
Gundel Takács Gábor az előző évben több interjút is adott, illetve több cikket is írt a Szemlélekre, de a Telex és Szemlélek együttműködésében a Telexen is jelent meg cikke közéleti témákban. Aztán ezek eltűntek, elmaradtak a megszólalások, amire Gundel azt mondja:
„egyszerű önvédelemből – amiben benne van a családom is – másrészt el kellett gondolkodnom, hogy visszafelé sülnek el a dolgok”.
Szerinte, ha valaki kitesz valamit, és arra érkeznek durva reakciók, az természetes, ő is kapta Messengeren, hogy „rohadt libsi”, ezekkel nem kell foglalkozni. Az egy másik szintje a dolognak, hogy az emberek a cikkek elolvasása nélkül kezdenek, már csak cím alapján vadul kommentelni, de ennél is rosszabb, ha a Szemlélekre, vagy Telexre írt cikkére egy harmadik online platformon reagálnak, és nem párbeszédet kezdeményeznek, vagy ellenvéleményt fogalmaznak meg,
„hanem feltörlik velem a padlót, elmondanak engem mindennek, tele indulattal és vállalhatatlan kifejezésekkel”.
És akik ezt olvassák, már egészen biztosan nem olvassák el az eredeti írását. Szerinte nem történik más, mint hogy felhasználják a nevét, bemocskolják, mindegy, mit írt, köszönő viszonyban sincs azzal, amit róla írnak.
Gundel Takács is hoz egy példát az utóbbi időkből, ahol durva volt már a reakció. Épp a Telexen jelent meg november végén egy cikke a családról. Ez egyébként egy sorozat része volt – a Szemlélek szerzői vállalkoztak arra, hogy a sorozatban feltárják a család, a szexualitás, az örökbefogadás és a kereszténység összekapcsolódásának legkülönfélébb aspektusait.
„Én az első feleségemmel élek több mint 30 éve, három gyerekünk van, ez a klasszikus családmodell, csak annyit bátorkodtam írni, hogy ez egy nagyon-nagyon kényes kérdés, és nem biztos, hogy le kéne egyszerűsíteni. Mert nagyon sok ember számára sok mindent jelent a család. Próbáltam körül járni” – mondja, és hozzáteszi, ebből végül egy nagyon durva vita lett, „telefonokat kaptam helyekről, hogy beszélgessünk már egy kicsit”, és mivel nem egyedi eset volt,
„úgy éreztem, hogy nincs értelme ebben a közegben tovább harcolni, és akkor ott kimondtam magamnak, hogy a választásokig nem fogok megszólalni. Mert azt hiszem, hogy nincs értelme”
– mondja. Azt érezte, hogy ő is rámegy erre a dologra, és már a családjának tagjait is arról kérdezgetik, hogy ő miért írt ilyeneket, ami már „egyáltalán nem egészséges dolog”. Szerinte az nagyon szomorú, hogy aki őt be akarta mocskolni, végülis elérte a célját, hogy elhallgattassa, de úgy érezte, nincs olyan állapotban, hogy józanul írjon: „amíg az emberben indulatok vannak, addig pedig ne szólaljon meg”.
Skrabski Fruzsina elmesélte, hogy a Facebook durvaságával tisztában van, de azért hagyta abba a Mandineren való blogolást, mert azzal ellentétben itt meg tudja határozni, kik az ismerősei, kik látják a posztját, kik szólhatnak hozzá. Megjegyzi, hogy van, aki azt választja, hogy kiírja a véleményét, és soha, egyetlen kommentre, kritikára sem reagál utána, de ő inkább nem ezt választotta, mert „vágya van a párbeszédre”.
„És szerinted ez működik? Mert én sokszor azt tapasztaltam, hogy csak rosszabb lesz”
– kérdezi erre Gundel Takács, de Skrabski szerint ő büszke a követőire, akik egy nagyon színes társaság, van köztük vezető fideszesek, de például ott van Karácsony Gergely is, akivel nem ismerték egymást, de egy találkozásnál kiderült, hogy rendszeresen olvassa a posztjait.
Az egész beszélgetés iránya és célja valami olyasmi volt, hogy a végére eljussanak oda, mégis miért fontos a párbeszéd, és hogyan lehet azt előremozdítani. Gundel Takács ehhez megjegyezte, hogy
„az emberek nagyon nagy hányada nem akar párbeszédet. Vagy azért, mert nem alkalmas rá, vagy azért, mert fél tőle, vagy azért, mert nem áll érdekében, hogy párbeszéd legyen”.
Általában, akinek nem áll érdekében, az könnyebben tud manipulálni olyanokat, akik félnek a párbeszédtől – mondja.
Felmerül a beszélgetésben, hogy vajon az elmúlt 5-10 évben durvult-e a közbeszéd, a véleményekre adott reakciók. Skrabski arról beszélt, most büszkén vállalhatja, hogy nemzeti gondolkodású és keresztény, ami nagyon nagy dolog, miközben ő emlékszik, 1999 körül kezdett újságíróként dolgozni a Magyar Nemzetnél, és folyamatosan, mindenhol azt kapta, hogy náci. Egyszer a repülőtéren ült, külügyi újságíróként repült valami EU-s konferenciára, és odaült hozzá valaki, aki azóta már főszerkesztő is lett, és miután elmondta neki, hol dolgozik, az illető azt mondta: „ja, hogy fasiszta vagy?” – majd felállt.
Gundel Takács szerint mindig is a társadalom polarizációja volt a probléma, de hozzá kell tenni, hogy egy fiatal, 30 éves társadalom ez az új, demokratikus társadalom, és ahogy a szép angol zöld gyephez is 300 évnyi eső kell, úgy nekünk is generációk kellenek, amíg a rossz beidegződéseket elhagyjuk. A közbeszéd állapotáról szólva megjegyezte, hogy diktatúrában, ha valaki valamin kattogott, börtönbe került, vagy kapott egy útlevelet, hogy akkor végleg el kellene hagyni az országot. Most ezt nem lehet megtenni, ilyenkor jön a durva kategorizálás.
„De akik ezt szélsőségesen csinálják, azok a túlteljesítő középkáderek. Akit senki nem kért erre, csak azt hiszi, hogy így fog jó pontokat szerezni hogy hangos megy az első sorban, a leghangosabban üvölt:
”annyi újságíró van, akitől senki sem kérte, hogy írjon valami mocskot„.
Skrabski szerint a párbeszéd feltétele a bizalom, hogy feltételezzük a másikról, hogy ő is jót akar. Viszont nagyon sok magyar gondolja azt, hogy az emberek alapvetően gonoszak, hogy rosszat akarnak neki, ebből kell valahogy kihozni őket. Gundel Takács szerint bár feltételezhető, hogy mindenki békében, biztonságban, mosolygósan akar élni, de nem tudunk így gondolkodni, és kollektivizáljuk az embereket: a jobbosok, a balosok, a nácik, a kommunisták – ezekkel pedig elveszítjük azt a gondolatot, hogy a másik is olyan, mint én, ugyanúgy szeretetben, biztonságban szeretne élni.
Gundel Takács felhozza a család példáját, ami lehetne ugyan közös dolog, közös pont, és nagyon fontos a jó állami családpolitika is, de de szerinte
ha elkezdjük egymásnak megmondogatni, hogy ez család, az nem család, elkezdjük tematizálni és politikai dolgokra akasztgatjuk, máris megmérgeztük és egymásnak megyünk. Nehéz alapfogalmakról is háború nélkül beszélni, mert meg lehet mindent mérgezni azzal, hogy a tiéd az nem jó”.
Sáhó Eszter, a műsor másik kérdezője egy ponton megjegyzi, hogy az a fajta, mondjuk úgy, nemzeti minimum, lehet, hogy csak politikán kívülről jöhet, például ilyen a sport, ahol egy nemzeti aranynak, vagy kijutásnak egy egész nemzet örül.
Gundel Takács Gábor szerint sokakat nagyon nehéz megszólítani, és kimozdítani, párbeszédre hívni. Szerinte nyilvánvaló, hogy a legalapvetőbb érzés a biztonság, mindennél előbbre van. Ha azt valami sérti, agresszív lesz és indulatos az ember.
„Ahhoz hogy ebben a kaotikus világban biztonságban érezd magad, kapcsolódnod kell egy erős csoporthoz és egy mítoszhoz. Nem biztos, hogy érted, hogy te formálod, de neked biztonságot nyújt, hogy erős csoporthoz tartozol. Ha jönnek okvetetlenkedők, akik kérdéseket tesznek fel, megkérdőjeleznek dolgokat, akkor ezt a mítoszt sértik, és ez agressziót vált ki, mert a mítoszt nem szabad sérteni” – fogalmaz.
