Tévedésből töltött 72 órát a fogdán négy kamasz, perlik a rendőrséget

2022. május 11. – 20:56

Másolás

Vágólapra másolva

Beperelte a rendőrséget két kamasz fiú, akiket még tavaly kaptak el és tartottak fogva 72 órán át két társukkal együtt a III. kerületi rendőrök. Az RTL Híradó riportja szerint a négyfős társaság éppen egy békásmegyeri üzletsoron sétált, amikor a járőrök elkapták őket és rablás gyanúsítottjaként őrizetbe vették, csakhogy nem ők voltak a tettesek. A nyomozati anyagból utólag aztán látszott, hogy nem lehetett róluk túlságosan megalapozottan feltételezni, hogy ők raboltak volna.

A beszámoló szerint az alig 15 éves fiúkat megbilincselték, vezetőszárra kötötték. „Úgy húztak minket, mint a kutyákat”, emlékezik vissza egyikük. A 72 óra alatt, amit a fogdában töltöttek, egyetlen kérdésükre sem kaptak konkrét választ, még azt sem mondták meg nekik, miért vitték be őket – állítják. Az eset, amiért tévedésből elkapták a társaságot, a közelben történt, egy szintén négyfős banda megvert, késsel fenyegetett egy férfit, elvették 80 ezer forintját. Csakhogy a nyomozati anyagbeli leírás szerint ezek középkorú, borostás, erős testalkatú emberek voltak. A tinik pedig amúgy sem érhettek volna el arra a helyre, ahol elfogták őket, ha valóban ők a rablók, mert erre túl kevés idejük volt. A nyomozók viszont a jelek szerint elsiklotta ezek fölött.

Az eljárás még három hónapig tartott azután is, hogy kiengedték a kamaszokat. Ketten közülük személyiségi jogi pert indítottak a rendőrség ellen, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa képviseli őket. Azt szeretnék elérni, hogy a rendőrség kérjen bocsánatot és fizessen sérelemdíjat a fogva tartás és a megalázó bánásmód miatt. A BRFK az esettel kapcsolatban azt közölte, a jogszabályok szerint eljárva csak a fogdába szállításhoz használtak bilincset, és hogy a fiúkat azért kellett őrizetbe venni, mert fennállt a szökés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass