Ha el akarja kerülni a sorban állást, érdemes már most megújítani a veszélyhelyzet után lejáró okmányokat

2022. május 9. – 04:54

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány alatt a kormány több dologra is moratóriumot vezetett be, ami például nemcsak a hiteltörlesztést érintette, de az okmányok érvényességét is. Ez utóbbi azt jelentette, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a 2020. március 11. és 2022. május 31. között lejárt okmányok a kormány döntése alapján továbbra is érvényesek maradtak.

Ez idén június 30-a után megszűnik, így addigra meg kell hosszabbítani az időközben lejárt okmányokat. Ezek közé tartozik a személyi igazolvány, a jogosítvány, az útlevél és a diákigazolvány is. Egyéb 2020. július 4. és 2020. november 3. között lejárt okmányok, például a parkolási igazolványok vagy közgyógyigazolványok érvényessége már korábban megszűnt.

Összesen több mint egymillió okmány jár le június végén – ezt a Miniszterelnökség válaszolta az RTL Híradójának kérdésére. Emiatt 680 ezer személyi igazolvány és 400 ezer jogosítvány fogja érvényességét veszteni.

Várhatóan sokan az utolsó hetekben próbálják majd elintézni a lejáró okmányaik meghosszabbítását, így az ügyintézési idő jócskán megnövekedhet. Több mint 300 kormányablak van az országban, mi először Budapesten próbáltunk időpontot foglalni, de a kiválasztott helyekre már nem tudtunk. Vidéki kormányablakba viszont egyből sikerült.

„A kormányablakok kapacitása a jelenleg tapasztalt ügyfélforgalom kiszolgálására elegendő”

– közölte a Telex kérdésére Budapest Főváros Kormányhivatala.

Válaszukban megerősítették: nem szükséges feltétlenül időpont az ügyintézéshez, a fővárosban átlagosan 20-22 perc várakozási időre számíthat az, aki időpont nélkül szeretne ügyet intézni. Mint írják:

„a személyazonosító okmányok cseréje a kormányablakokban akár időpontfoglalás nélkül is intézhető, a kistelepülésen élők számára pedig rendelkezésére állnak a kormányablakbuszok”.

A kormányablakbuszokban nemcsak a lejárt okmányokat lehet meghosszabbítani, hanem bármilyen más ügy is intézhető. Ezzel próbálják kiküszöbölni azt, hogy több településen nincsen elérhető kormányablak, okmányiroda.

A jogosítványok meghosszabbítása annyiból egyszerűbb, hogy ott nincs szükség személyes ügyintézésre. Az Ügyfélkapun keresztül a hosszabbítás online is elintézhető, ha már megvan az orvosi alkalmassági engedély.

A hivatalok mindenkit arra biztatnak: lehetőleg minél előbb intézze el az okmányai meghosszabbítását, ezzel elkerülve a megnövekedett várakozási időt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!