Részegségre fogták, hogy levizelték a zsinagógát és náci karlendítést imitáltak a Dohány utcában randalírozó fiatalok

2022. május 4. – 10:58

Másolás

Vágólapra másolva

Múlt vasárnap, május 1-jén fiatalok egy csoportja balhézott a Dohány utcai zsinagóga előtt a rendőrség szerint. A Police.hu azt írja, hogy

kiabáltak, náci karlendítést imitáltak, szemetet dobáltak, kukát rugdostak, és levizelték az épület falát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya ezután hivatalból indított eljárást csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt, és a fővárosi nyomozók hamar azonosították is a négy feltételezett elkövetőt. A rendőrség kedden gyanúsítottként hallgatott ki egy 16, egy 20, egy 21 és egy 22 éves budapesti lakost.

Mind beismerő vallomást tettek, és azt mondták, hogy már bánják a tetteiket, amiket azzal magyaráztak, hogy ittasak voltak.

A randalírozó fiatalokról először egy nyilvános kerületi Facebook-csoportba került fel videó, ezután hétfőn beszámolt az esetről a Facebookon Erzsébetváros polgármestere is. Niedermüller Péter szerint nincs mentség arra, hogy náci jelszavakat üvöltöztek és sörösdobozokat hajigáltak, majd levizelték a zsinagógát, mert

„sem az életkor, sem a részegség, sem semmi nem magyarázhatja ezt a viselkedést”.

A kerület polgármestere hétfőn este Szücs Balázs alpolgármesterrel együtt mécsest gyújtott ott, ahol előző éjszaka meggyalázták a zsinagóga épületét.

Frissítés 2022.05.04-én 13:13-kor:

Az Élhető Erzsébetváros civil egyesület tájékoztatása szerint az estet az egyesület egy tagja dokumentálta, ezután pedig elérhetővé tették a média számára, így indul eljárás is a történtek miatt – tájékoztatta az egyesület a Telexet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!