Délután négyig el kell tűnniük a választási plakátoknak

2022. május 3. – 08:43

Délután négyig el kell tűnniük a választási plakátoknak
A Fidesz–KDNP, valamint az Egységben Magyarországért választási plakátjai Debrecenben 2022. március 31-én. A plakátokon Pósán László, valamint Mándi László képviselőjelölt látható – Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden 16 órakor lejár a határidő arra, hogy az országgyűlési választáson induló jelöltek és pártok eltávolítsák a kampány időszakában közterületen elhelyezett plakátjaikat – írja az MTI.

A választási eljárási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát május 3-án 16 óráig kell eltüntetni ezeket a plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték.

Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják a plakátokat, és a költségét kiszámlázhatják. A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló „kampányoszlopokat” helyezett ki a közterületekre; a jelöltek és a pártok ezekre ingyenesen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!