BMW-ből szedtek ki valakit egy kriptovalutás csalási ügyben nyomozó rendőrök a Margit hídon

2022. április 29. – 08:14

Másolás

Vágólapra másolva

Vigyázat: már a kriptovalutát is hamisítják! – ezzel a címmel osztott meg egy videót pénteken a rendőrség, amelyben az látszik, hogy egy BMW-ből szednek ki egy férfit a Margit hídon, később pedig házkutatást tartanak valahol.

A képsorokat nem igazán magyarázzák meg, de az ügyről a Police.hu azt írja: három férfit gyanúsítanak azzal, hogy harmincmillió forinttal károsították meg áldozatukat. A gyanúsítottak a rendőrség szerint egy kriptovalutával kereskedő vállalkozónak kedvező árfolyamon virtuális fizetőeszközt. A vállalkozóval egy budapesti szállodában találkoztak, átvettek tőle 30 millió forintot készpénzben, majd egyikük digitális tárcájából látszólag átutalták a megállapodásban szereplő kriptovalutát.

A vállalkozó ezután elégedetten távozott, sőt, be is jelentkezett a csalóknál, hogy újból vásárolna kriptovalutát, ezúttal 60 millió forintért. Utólag azonban észrevette, hogy a digitális tárcájában megjelent elektronikus fizetőeszköz valójában értéktelen, bár annak szimbóluma a megtévesztésig megegyezett egy ismert, úgynevezett stabilcoinéval.

A három feltételezett elkövetőt, a 29 éves S. Richárdot, a 26 éves L. Mátét és a 63 éves O. Lajost a BRFK Kiberbűnözés Elleni Osztályának nyomozói azonosították, elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A két fiatalabb gyanúsítottat őrizetbe vették; S. Richárd azóta letartóztatásban van, L. Máté bűnügyi felügyelet alatt áll. A legidősebb férfi a megkárosított ügyfél közvetítésében játszott szerepet a nyomozás adatai alapján, ő szabadlábon védekezhet.

Az eljárás alá vont férfiaktól a fővárosi nyomozók számítástechnikai eszközöket, több luxusautót és hárommillió forintot foglaltak le, két, jelenleg még ismeretlen elkövetőt továbbra is keresnek.

L. Máté a rendőrség közleménye szerint már megállapodott az átvert vállalkozóval arról, hogy kártalanítani fogja őt, és az ügyvédje közreműködésével hétmillió forintot már ki is fizetett neki.

A BRFK egy általános tanulságot is levont az esetből, amely így hangzik:

„A kriptovalutákkal történő tranzakciók során ugyanolyan körültekintően kell eljárni, mint a hagyományos fizetőeszközök esetén: digitális fizetőeszközt is csak ellenőrzött forrásból vásároljanak!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!