Május közepén kezdődik az M3-as metró felújításának utolsó üteme, újabb szakaszt zárnak le a vonalán

2022. április 28. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Május közepén indul az M3-as metró felújításának utolsó üteme, a tervek szerint május 14-én forgalomba helyezik a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomásokat, a metrópótlást pedig a Göncz Árpád városközpont-Kálvin tér útvonalra helyezik át.

A 3-as metró így a déli szakaszon Kőbánya-Kispesttől a Kálvin térig közlekedik majd, de a Nagyvárad téri állomáson a szerelvények nem állnak majd meg. Az északi szakaszon a metró Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekedik majd.

A pótlóbuszok a Göncz Árpád városközpont és a Kálvin tér között közlekednek majd. Csúcsidőben továbbra is 45 másodpercenként követik egymást a buszok.

A nyári időszakban lesz egy hosszabb lezárás is: június 18. és augusztus 14. között a metró csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között közlekedik majd, utóbbi állomás és Kőbánya-Kispest között nyolc héten keresztül pótlóbuszokkal utazhatnak majd az utasok.

A BKV metrófelújítási projektigazgatójának és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) forgalomszervezési vezetőjének közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a teljes felújítás 2023 március végére fejeződhet be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!