Gulyás szerint sokkal több a szemét és a hajléktalan Budapesten

2022. április 28. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás szerint az, hogy egy város (Budapest), aminek vezetését 5 évre választották meg, és csak félévre fogadjon el költségvetést a kormányváltásban bízva, sajátos demokráciafelfogás. „Jót fog tenni a fővárosnak, ha a megválasztott vezetői a város vezetésére fordítják energiáikat” – mondta Gulyás, aki szerint Budapesten közlekedni nem lehet, az autósokat üldözik, sokkal több a hajléktalan és a szemét.

„Gulyás Gergely valamiért továbbra is fontosnak érzi, hogy konzekvensen együtt említse a szemetet a hajléktalanokkal” – írta cikkében a 444 még tavaly nyáron, úgy tűnik, a jó szokás folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!