A debreceni rendelő, amire már 2017-ben támogatást kaptak, de 2027-ig is elhúzódhat a felújítása

2022. április 22. – 11:59

Másolás

Vágólapra másolva

Áprilisi ülésén ismét elhalasztotta a debreceni közgyűlés két szociális ellátóhely és egy orvosi rendelő évek óta húzódó felújítását. A Csapó utcai és Pósa utcai szociális központok, illetve az Epreskert utcai háziorvosi rendelő fejlesztése a mostani döntés értelmében csak a 2021-2027-es pályázati ciklusban tud majd megvalósulni.

Mindez azért figyelemreméltó, mert a három intézmény infrastrukturális fejlesztésére még 2017-ben nyert állami támogatást az úgynevezett Területi Operatív Programban (TOP) a debreceni önkormányzat. A három beruházásra összesen több mint 340 millió forintot kapott a város.

Mindhárom fejlesztési kiviteli tervei el is készültek 2019 nyarára (sőt, a rendelőintézeté már áprilisra). Ezután azonban alig történt előrelépés: a beruházásra kiírt közbeszerzési pályázatok vagy nem sikerültek – csak a rendelőintézetre három érvénytelenül zárult tendert írtak ki 2020 nyaráig –, vagy az önkormányzat állt el a projektektől.

A most elfogadott előterjesztésben a három fejlesztési közül a háziorvosi rendelő elhalasztását az építőanyagok drágulásával indokolták, míg a másik kettőnél szakmai okokra hivatkozva döntött a közgyűlés a beruházás halasztásáról. A közgyűlési döntés értelmében a város kezdeményezte mindhárom támogatási szerződése megszüntetését, és a pénzt más TOP-os fejlesztések pluszköltségeire fordítaná.

A közgyűlésen Madaras István, az MSZP képviselője arra volt, kíváncsi, hogy milyen szakmai okok miatt tolódhat akár 2027-ig is az intézmények rendbetétele. Papp László polgármestere erre azt mondta, azért döntöttek a projektek átgondolásáról, mert újabb eszközöket kellene beszerezniük, amely felmerülő költségeit a pályázatra kapott támogatások már nem fedeznék, így inkább egy kibővített műszaki tartalommal látnának neki a munkálatoknak.

A polgármester szerint ráadásul az árak is elszálltak, ahogy fogalmazott: „az akkori költség tervek ma már köszönőviszonyban sincsenek a mostaniakkal”; ehhez az építőanyagok drágulás és az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai is hozzájárulhattak. A polgármester szerint a projektek várhatóan 1-2 éven belül megvalósulnak, mivel az egészségügy kiemelt ágazat a városvezetés számára.

Az előterjesztést kritizáló képviselők egy 2020-as ülésen Varga Zoltánnal, balról Vaszkó Imre (DK), Madarasi István (MSZP)- Fotó: Varga Zoltán Facebook oldala
Az előterjesztést kritizáló képviselők egy 2020-as ülésen Varga Zoltánnal, balról Vaszkó Imre (DK), Madarasi István (MSZP)- Fotó: Varga Zoltán Facebook oldala

A polgármester válaszára reagálva Vaszkó Imre DK-s képviselő úgy reagált, bár megérti az átcsoportosítást, bízik a mielőbbi befejezésben. Az ülés után lapunk kérdésére viszont azt mondta: az építőanyagok drágulása más építkezéseknél és fejlesztéseknél is jelen van, például a vasútállomás környéki Petőfi térnél, ám ott zavartalanul haladnak a munkálatok. Szerinte a döntés városvezetés prioritását jelzi. Madarasi István szintén azt mondta a közgyűlés után, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a szociális ágazat fejlesztésére a városban.