Érmegyűjtőket átverő magyar csaló ellen adtak ki európai elfogatóparancsot

2022. április 19. – 08:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„33 bűncselekmény – 70 milliós kár: A fővárosi zsaruk szövevényes csalás-sorozat vizsgálatát fejezték be” – ezzel a felvezetéssel indítja a Police.hu a beszámolóját egy érmegyűjtőket átverő csalók ügyében lefolytatott nyomozásról.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya (BRFK) szerint három férfi 2018 szeptemberétől 2019 májusáig jelentős károkat okozva csapott be több érmegyűjtőt. A férfiak úgy tettek, mintha egy külföldi befektetőt képviselnének, aki éremkollekciókért a piaci ár többszörösét is hajlandó lenne kifizetni. Ehhez ugyanakkor először egy „reklámszerződést” kellett kötnie az átvert embereknek a csalókkal, akik a végső vételár 10 százalékát is beszedték tőlük. Hogy hihetőbb legyen a történet, nemcsak telefonon tartották az áldozataikkal a kapcsolatot a csalók, hanem egyikük ügyvédi irodájában személyes találkozókat is szerveztek.

A becsapott emberek végül nemhogy haszonhoz nem jutottak, a befizetett pénzüket sem kapták vissza.

A csalók közül kettőt már megtaláltak a rendőrök, őket üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett, valamint többrendbeli csalás kísérlet és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Az egyik férfivel szemben szemben ügyvédi visszaélés bűntette is felmerült. Mindketten szabadlábon védekezhetnek.

A harmadik feltételezett elkövető, egy 36 éves férfi, M. Márk a rendőrség szerint jelenleg külföldön tartózkodik, ezért ellene a bíróság európai elfogatóparancsot adott ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!