A semmire sem jó beléptetőkapukat most a hármas metró felújítása miatt nem lehet eltávolítani

2022. április 19. – 07:45

frissítve

A semmire sem jó beléptetőkapukat most a hármas metró felújítása miatt nem lehet eltávolítani
Próbaüzemre felállított beléptetőkapuk a Deák téri metróállomáson 2018 januárjában, a 2-es és 3-as metróvonalához vezető aluljáróban – Fotó: Jászai Csaba / MTI bizományosi

Másolás

Vágólapra másolva

Még egy évig biztosan a helyükön maradnak a Deák téri metrómegálló semmire sem jó beléptetőkapui – tudta meg a Népszava. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint ezeknek a kapuknak a leszerelése és elszállítása olyan összetett műszaki feladat, amihez csak a hármas metróvonal felújításának befejezése után lehet hozzálátni.

A lap emlékeztet, hogy a beléptetőkapukat 2017 nyarán helyezték ki, először nyitott állapotban tesztelték őket, de a BKV azt ígérte eredetileg, hogy 2018 nyarától már záródni is fognak. Ebből azután ugyanúgy nem lett semmi, mint ahogy nem valósult meg az sem, hogy a többi metrómegállónál is felszereljenek összesen 810 kaput.

A soha nem működő Deák téri beléptetőkapuk annak a soha be nem fejezett fővárosi elektronikus jegyrendszernek képezték volna részét, amelybe a Vitézy Dávid vezetésével felállt BKK kezdett hozzá 2010-ben, és amelyet a legelső tervek szerint 2013-ra kellett volna átadni, de a valóságban sosem készült el. Az elektronikus jegyrendszer tervezésére, kiépítésére és üzemeltetésére 91 millió euróért (28 milliárdért) végül 2014-ben vállalkozott egy német cég, a Scheidt & Bachmann (S&B). A BKK végül 2018 novemberében, bankgarancia hiányára hivatkozva azonnali határidővel mondta fel a szállítócéggel kötött szerződést.

Az ügyben Tarlós István egykori főpolgármester a BKK-t hibáztatta, és menesztette Dabóczi Kálmánt a BKK vezérigazgatói pozíciójából, illetve feljelentést is tett (csakúgy, mint a DK), de a Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly októberben bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.

Közben a BKK 2021 szeptemberében beperelte a német S&B-t azt állítva, hogy a projekt hét fázisából csupán négyet teljesített, a rendszer soha nem működött, a megvásárolt jegyleolvasók, kapuk egy része raktárban porosodik. A Népszava most rákérdezett, hogy hol tart a per, de a BKK az eljárásra vonatkozó titoktartási követelményekre hivatkozva csak annyit árult el, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara választottbírósága megalakult, az ítélet pedig 2023-ra várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!