Teljesen leégett egy családi ház a II. kerületben, egy ember meghalt

2022. április 17. – 07:21

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap hajnali fél kettőkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy családi ház a II. kerületi Tulipán utcában, közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.

Fotó: Olvasónk
Fotó: Olvasónk

A kétszáz négyzetméteres, kétszintes ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. Tíz járművel negyvenkét tűzoltó vonult a helyszínre, akik több oldalról kezdték oltani az épületet. Az oltást hátráltatta, hogy a tetőteret nehezen lehetett megközelíteni, illetve hogy az épületben és annak környezetében több gázpalack is volt. Az egyik felhasadt, öt másikat pedig a tűzoltók vittek ki, megelőzve, hogy felrobbanjanak.

Fotó: Olvasónk
Fotó: Olvasónk



Hajnal háromnegyed négyre sikerült a tűzoltóknak megfékezniük a lángokat. A családi házban két férfi élt, ám csak az egyikük tudott kimenekülni az épületből. A másik ember halálának pontos körülményeit, a tűz keletkezési okát a katasztrófavédelem által indított tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni. Az épület lakhatatlanná vált, a túlélőt rokonok fogadták be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!