1,8 milliárd forintból épülhet Törőcsik Mari Ház Pélyen, a művésznő szülőfalujában

2022. április 15. – 21:22

1,8 milliárd forintból épülhet Törőcsik Mari Ház Pélyen, a művésznő szülőfalujában
Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén 2016-ban – Fotó: Zih Zsolt/MTI

Másolás

Vágólapra másolva



85 éves korában, 2021. április 16-án halt meg Törőcsik Mari. A Nemzet Színésze a Heves megyei Pélyen született, hamvait is kívánságának megfelelően itt szórta szét a lánya. 15 éves koráig a faluban élt, nagyapja mozit üzemeltetett a településen, Kovács Sándor 1927-ben, Heves megyében elsőként építtetett villanyvilágítással felszerelt színpadtermet. Ebben a moziban sok filmet nézett, híres színésznő akart lenni.

Ebből a moziból alakítanak majd ki egy emlékházat, és erre 1,8 milliárd forintos közbeszerzést írtak ki – ezt az RTL vette észre. A tervezési és kivitelezési munkákat a budapesti EB Hungary Invest Kft. végzi el. A kormány még a művésznő életében döntött arról, hogy ily módon állítanak emléket neki szülőfalujában.

Egy U-alakú, léptékében és formavilágában az egykori mozi épületét idéző közművelődési épület alakítanak ki, amelyben emlékszoba, közösségi könyvtár, ruhatár és irodák is lesznek. A nagyteremben színpadot alakítanak ki, valamint helyet kapnak vendégszobák is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!