750 köbméter szemét érkezett Romániából a Tiszába

2022. április 15. – 12:47

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét nagy mennyiségű szemetet kellett kiemelni a Tiszából, ezúttal Románia felől, a Szamoson jön a hulladék Magyarországra, közölte az ATV Híradója. A vízügyes szakemberek két napja vették észre a Szamoson, hogy egy kisebb árhullámmal ismét rengeteg, főleg műanyag palackokból álló hulladék érkezik.

Vásárosnamény közelében állították össze azt az uszadékcsapdát, amellyel sikerült a szemét jó részét megállítani. Molnár Gábor a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) szakaszmérnöke az ATV-nek elmondta, 750 köbméter hulladékot emeltek ki, az uszadékfákon kívül üveget, PET-palackot, fémet és egyéb háztartási hulladékot hozott a víz, ezekből közel 50 köbmétert válogattak már ki.

A határ román oldalán az ártérben vannak olyan szemétlerakók, ahonnan már egy kis árhullám is kimossa a hulladékot. A szemét kiemelésére ugyanakkor a magyar oldalon kell pénzt költeni. Az ügyben a magyar vízügyi és környezetvédelmi szakemberek már többször próbálták a román és az ukrán hatóságokat jobb belátásra bírni, de egyelőre eredménytelenül.

A Telex stábja tavaly tavasszal Ukrajnában indult a Tiszára érkező szemét nyomába. Ukrajnában a Tisza forrásától indulva bejártuk a környező hegyvidéket, Kőrösmezőt, Rahót, Huszt és Beregszász környékét, valamint kisebb kárpátaljai falvakat, hogy kiderüljön ez egy összetett gazdasági, környezetvédelmi és szociális probléma, aminek nem egyszerű a megoldása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!