Ipsos: A magyaroknak csak a fele boldog, a megkérdezettek 13 százaléka egyáltalán nem az

2022. április 14. – 18:05

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar felnőttek 13 százaléka mondta az, hogy egyáltalán nem boldog, 51 százalék pedig inkább vagy nagyon boldog – derül ki az Ipsos kutatásából. A felmérés során 30 ország 20504 felnőttjét kérdezték meg 2021 november 19 és december 3-a között.

A legboldogabb országok Hollandia (86 százalék), Ausztrália (85 százalék), Kína (83 százalék), az Egyesült Királyság (83 százalék) és India (82 százalék). Csak Argentínában és Törökországban mondta az emberek több mint fele azt, hogy boldogtalan.

A nagyon/inkább boldogok százalékos aránya a vizsgált országokban – Forrás: Ipsos
A nagyon/inkább boldogok százalékos aránya a vizsgált országokban – Forrás: Ipsos

A 30 országban átlagosan a megkérdezettek 15 százaléka mondta, hogy nagyon boldogok, 52 százalék pedig azt, hogy inkább boldogok. A legtöbben Indiában voltak nagyon boldogok (39 százalék). A legszomorúbbak Törökországban (18 százalék) Argentínában (14 százalék) és Magyarországon (13 százalék) élnek.

Az általános globális boldogság négy százalékkal magasabb a vizsgált országokban, mint 2020 júliusa és augusztusa között, de az átlagos 67 százalék még távol van a 2011 november-decemberi és a 2013 április-májusi 77 százaléktól.

2020 nyarához képest 11 országban emelkedett legalább öt százalékponttal a boldogabb felnőttek aránya, de csak két országban csökkent legalább öt százalékponttal.

31 lehetséges örömforrás közül a legnépszerűbben a

  • fizikai egészség és jóllét (54 százalék szerint a legfontosabb);
  • mentális egészség és jóllét (53 százalék);
  • partnerrel/házastárssal való kapcsolat + az érzés, hogy az ember életének van értelme (mindkettő 49 százalék);
  • gyermekek (48 százalék).

A kutatás teljes kiadványát itt megtalálja.

Kövess minket Facebookon is!