Felfüggesztett börtönbüntetést ért az a 8115 hívás, amivel egy volt rendőr zaklatta volt élettársát

2022. április 13. – 13:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az elsőfokú bíróság 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a volt rendőrt, aki 2019. július 6-a és 2019. november 13-a között összesen 8115 alkalommal zaklatta telefonon volt élettársát. A büntetés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette – olvasható a Debreceni Törvényszék honlapján.

A volt rendőr és a nő 2011 augusztusától 2019 június elejéig éltek élettársi kapcsolatban. A kapcsolat megszakítását a vádlott nem tudta elfogadni, naponta többször hívta telefonon a nőt és követelte, hogy költözzön vissza hozzá, mert ha nem teszi, akkor bántalmazni fogja és megöli őt. Naponta átlagosan 30 alkalommal kereste telefonon, amennyiben a nő nem fogadta a hívásait, akkor ez 50-60 alkalomra emelkedett. A rendőr szolgálat közben is intézett zaklató hívásokat.

A vádlott rendszeresen követte is volt élettársát a berettyóújfalui munkahelyétől a közös gyermekük iskolájáig, majd onnan a lakásig. Egy alkalommal a férfi leköpte és megráncigálta a sértettet, pár nappal később pedig felpofozta, a nő könnyű sérüléseket szenvedett.

A nő a folyamatos zaklatás miatt 2019. július 26-án jelentette fel a vádlottat, aki ellen nyomozás indult a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen. A vádlott szolgálati jogviszonya ezután meg is szűnt.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Van segítség! Ha szexuális erőszakot, bántalmazást követtek el önnel szemben, vagy zaklatták, hívja a NANE Egyesület bántalmazott nőknek szóló segélyvonalát a 06-80-505-101-ös telefonszámon. Az anonim módon, ingyenesen hívható szám hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között elérhető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!