15 éve nem volt olyan magas az infláció Magyarországon, mint most

2022. április 8. – 09:22

Másolás

Vágólapra másolva

Márciusban 8,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon – közölte a KSH péntek reggel. 2007 nyara után regisztrált hasonló emelkedést a statisztikai hivatal, igaz, az adat kissé elmarad az előzetes várakozásoktól. Már februárban is 8,3 volt az infláció. Februárhoz képest átlagosan egyszázalékos a drágulás.

Az üzemanyagok árstopja és a dohánytermékek jövedéki adóemelésének kifutása mellett szinte minden téren fokozódik az árnyomás – állapította meg a Portfolio. Ha a májusban lejáró árstopot nem hosszabbítják meg, már a nyáron 10 százalékosnál is nagyobb lehet a pénzromlás.

Az ATV-nek nyilatkozó agrárközgazdász, Raskó György azt mondta, hogy ekkora élelmiszer-infláció az elmúlt ötven évben nem volt Magyarországon.

A KSH jelentéséből kiderült, hogy egy év alatt az élelmiszerek ára 13 százalékkal nőtt. Néhány fontosabb termék áremelkedése:

  • a margarin 33,6
  • a kenyér 27,9
  • a sajt 21,8
  • a baromfihús 21,4
  • a péksütemények 18,7
  • a tejtermékek 18,2
  • az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,9 százalékkal drágultak.

Frissítés 11:25
Reagált a hírre a Magyar Nemzeti Bank. Háromszor jobban emelkedtek a fogyasztói árak márciusban, mint a korábbi években – állapította meg az MNB. A jegybank szerint az éves infláció 0,2 százalékpontos havi emelkedését az magyarázza, hogy a maginflációs tételek emelkedését csak részben ellensúlyozta az üzemanyagok árindexének mérséklődése. Februárhoz képest a maginfláció 1,0 százalékponttal nőtt, amihez mindhárom termékcsoport – a feldolgozott élelmiszerek, az iparcikkek és a szolgáltatások – áremelkedésének gyorsulása hozzájárult.

Az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár havi árváltozása háromszorosa az elmúlt években jellemző márciusi értéknek, az iparcikkek árai is a korábbi évekre jellemző ütem háromszorosával emelkedtek, míg az élelmiszerek drágulása szintén két-háromszorosa volt, annak, ami az elmúlt évek márciusaiban bekövetkezett – jelentette ki az inflációs adatokat elemezve az MNB.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!