Autót lopott, majd azt a Dunában próbálta elrejteni egy férfi, aki kábítószerre ivott meg egy liter vodkát

2022. április 6. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt az ügyészség az ellen a 24 éves férfi ellen, aki még 2021 augusztusában részegen ellopott egy autót, amit a rendőri ellenőrzés elől menekülve a Dunában próbált elrejteni – olvasható a Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A férfi már akkor el volt tiltva a vezetéstől, amikor autóval, bedrogozva megérkezett egy Romhányban tartott baráti összejövetelre. Itt megivott közel egy liter vodkát, majd elindult. Ekkor lett figyelmes a ház közelében parkoló autóra, amely nyitva volt, és a slusszkulcs is benne maradt.

A férfi beült, és ezzel a lopott autóval tankolni ment, majd újabb vodkát vásárolt. Az éjszakát az autóban töltötte, majd másnap felébredve elhatározta, hogy Monoron rejti el az újdonsült szerzeményét. Útközben azonban a rendőrök igazoltatni akarták a még mindig ittas állapotban lévő férfit, így ő a menekülés mellett döntött.

Egy Vác közelében kapott defekt miatt viszont nem tudott tovább haladni, a Dunába hajtott, hogy ott rejtse el a kocsit, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrség csak később, Siófokon fogta el a férfit. Ellene ittas vezetés, eltiltás hatálya alatti járművezetés és lopás miatt emelt vádat az ügyészség, amely egyben végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől és járművezetéstől való eltiltás kiszabását is indítványozta.

A rendőrség időközben a használhatatlanná vált autót is megtalálta. Így a férfinak ki kell fizetnie a tulajdonosnak az általa okozott 880 ezer forint értékű kárt is, nemcsak az akciójával okozott közel 500 ezer forint bűnügyi költséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!