Tagadja bűnösségét az Agrárminisztérium korrupcióval vádolt egykori helyettes államtitkára

2022. április 5. – 14:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Előkészítő tárgyalást tartott kedden a Fővárosi Törvényszék, melyről a Hvg.hu azt írja, egy hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, illetve hivatali vesztegetés elfogadása volt a fő vád. A törvényszék közleménye alapján a vádban érintett személy Nagy János, az Agrárminisztérium egykori földügyekért felelős helyettes államtitkára.

Mellette bíróság elé álltak társai is: egy nőt társtettességgel vádolnak, két másik férfi ellen hivatali vesztegetés miatt emeltek vádat. A vádpont szerint Nagy a földügyekért felelős helyettes államtitkárként felajánlotta a vegyes gazdálkodással foglalkozó nőnek, hogy helyzetével visszaélve segít neki pályázatok elnyerésében. Ezért cserébe tulajdonrészt kért az ügyletekben.

Nagyot 2020 decemberében vették őrizetbe, ezután a minisztériumból is menesztették, később pedig vádat emeltek ellene, illetve társai ellen. A másik két férfi a pályázat elnyerésében segédkezett, valódi verseny nélküli nyerteskihirdetésben, tanulmányok megírásában.

A pályázati összeg és a meghatározott pénz végül nem jutott el a nyerteshez. Kedden a négy vádlottból hárman tagadták bűnösségüket, ezért a bíróság tárgyalást indít. Az ügyben érintett nő esetében nyárra tűztek ki előkészítő ülést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!