Szoftverrel figyelte az ügyfelek érzelmeit a hangjuk alapján egy magyar bank, 250 milliós bírságot kapott

2022. április 05. – 11:06

Másolás

Vágólapra másolva

Rekordbüntetést szabott ki a NAIH, melyet a március végén megjelent előző évi beszámolójában hozott nyilvánosságra – derül ki a Deloitte közleményéből. Amellett, hogy ez az eddigi legmagasabb adatvédelmi büntetés, egyben az első is, amelyet mesterséges intelligencia jogszerűtlen felhasználása miatt kap valaki.

A megbüntetett szervezet egy bank, amely mesterséges intelligenciával vezérelt szoftveres megoldást alkalmazott az ügyfelek érzelmi állapotának automatizált feldolgozására.

A beszédjel-felismerő és értékelő rendszer az ügyfelek hangulati állapota alapján határozta meg, mely ügyfeleket szükséges visszahívni. A bank az alkalmazást panasz és ügyfélelvándorlás megelőzése érdekében üzemeltette. A NAIH utasította a bankot az érzelmi állapotok elemzésének abbahagyására, mivel az számos ponton sérti az Általános Adatvédelmi Rendeletet (GDPR). Hogy melyik pénzintézetről van szó, az a jelentésből nem derül ki, ezért írtunk a NAIH-nak és érdeklődtünk erről.

„Az eset számos problémát felvet; először is az ügyben érintett bank nem szerepeltette az adatvédelmi tájékoztatójában, hogy az adatkezelésnek többek közt ügyfélmegtartó szerepe is van, az ügyfelek tájékoztatás hiányában így tiltakozni sem tudtak ellene. Ezenfelül, az érdekmérlegelési tesztben nem vizsgálják az érintettek oldalát, nem részletezik a hangulati állapot elemzését és az adatvédelmi hatásvizsgálatban sem javasolnak érdemi megoldást ennek a nem elhanyagolható kockázatnak a csökkenésére” – elemezte az ügyet dr. Barta Gergő, a Deloitte Kockázatkezelési tanácsadás üzletágának szakértője.

Az Általános Adatvédelmi Rendeletben (GDPR) foglalt rendelkezések megsértése esetén az adatkezelőt a helyi adatvédelmi hatóság – a sértett rendelkezéstől függően – a teljes világpiaci árbevételének legfeljebb 2%, vagy 4%-át kitevő, vagy 10.000.000, illetve 20.000.000 EUR közigazgatási bírsággal sújthatja.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass