Moziba ment élettársa megfojtása után egy budapesti férfi

2022. április 4. – 15:00

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap este hét körül értesítette a rendőrséget egy nyolcéves kisfiú, akinek gyilkosság áldozata lett az édesanyja a Csömöri úton. A rendőrség most azt közölte, hogy a gyanúsítottat egy fővárosi moziban fogták el 21 óra 35 perckor, az anyjával együtt nézte a Batman filmet. A moziban megbilincselték C. Károlyt, és onnan a Teve utcába vitték, majd letartóztatták.

A nyomozás adatai szerint a 32 éves férfi körülbelül két hónappal korábban ismerkedett meg a 30 éves nővel. A bűncselekmény napján a XIV. kerületi lakásban ebéd után táncolás közben vesztek össze, mert a férfi könyökkel megütötte a kisfiú szemét, ami felháborította az asszonyt, aki erre pofon vágta. A vita tettlegességig fajult, a lakás különböző helyiségeiben: a nagyszobában, a fürdőszobában, végül a konyhában dulakodtak. A férfi eközben a másik szobába küldte a nő gyerekét, bántalmazta az asszonyt, végül elment otthonról.

A helyszínre érkező rendőrorvos megvizsgálta a nyaki véraláfutásokat, amelyek arra utaltak, hogy az áldozatot megfojtották. A férfit emberölés bűntettével gyanúsították meg, részben beismerte tettét, de magát az emberölést nem – írta az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!