Meghalt Fülepp Klára, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök, Antall József felesége

2022. március 30. – 21:45

Meghalt Fülepp Klára, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök, Antall József felesége
Fülepp Klára és férje, Antall József – Fotó: Antall Péter

Másolás

Vágólapra másolva

Életének nyolcvannyolcadik évében meghalt Fülepp Klára, a rendszerváltás utáni Magyarország első miniszterelnökének a felesége. A hírt fiuk, Antall Péter jelentette be a Facebookon.

1952-ben házasodtak össze Antall Józseffel. Két fiuk született, György és Péter.

„Amikor az ember gyerek, hiszi, majd reméli, hogy a szülei mindig vele lesznek. Később tudod, hogy nem, de hátha. 29 év különbséggel ma este elvesztettem őket” – írta Antall Péter.

Férjét számos külföldi hivatalos útjára elkísérte, találkozott mások mellett George Bush amerikai elnökkel és II. János Pál pápával is.

Antall Józsefné Fülepp Klára már nyugdíjas volt, amikor a férjét megválasztották a rendszerváltás utáni Magyarország első miniszterelnökének, olvasható a Hetek 2018-ban megjelent cikkében. Kerülte a nyilvánosságot, a Békés Megyei Hírlapban azonban fennmaradt egy 1993-as interjú, melyből kiderült, hogy nem szeretett szerepelni, nem is érzi ennek szükségességét, de belátja, hogy ő a közvélemény szemében nem egy nyugdíjas számviteli csoportvezető, hanem Magyarország első, felelős emberének a felesége. Elárulta, hogy kedvelte az ékszereket és a szép ruhákat, nem vált meg a fodrászától, lejárt a közértbe, szeretett olvasni és kiállításra járni, valamint nézni a Dallast.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke is búcsúzott tőle. „Kevesen ismerték Őt, hiszen szerénysége nem is engedte volna, hogy first lady szerepében tetszelegjen. Akik viszont ismertük tudjuk, hogy egy nagyszerű, szeretettel teljes édesanya és feleség távozott közülünk. Szegényebbek lettünk” – írta a megemlékezésben.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!