Szinte láthatatlanok a sokmilliárdos vagyont kezelő alapítványok
2022. március 30. – 08:04
frissítve
Elérhetetlen több, közérdekű feladatok ellátására létrehozott vagyonkezelő alapítvány, amelyeknek ezermilliárd forintnál is több állami vagyont adott át a kormány az elmúlt években – a 24.hu megpróbálta felvenni a kapcsolatot velük, de nem sikerült nekik.
Voltak olyan szervezetek, amelyeket a bírósági bejegyzésében székhelyként szereplő címen sem találták meg, az ajánlott levelek pedig visszajöttek tőlük. Többnek emailcíme és honlapja sincs. A vezető tisztségviselők havi illetménye egymillió forint körül van.
Csak egy példa: nincs semmi elérhetősége a Polgári Művelődésért Alapítványnak, amelynek Varga Mihály pénzügyminiszter a kuratóriumi elnöke. Az alapítvány több mint 3,5 milliárd forint értékű ingatlanvagyont kapott, a pesthidegkúti Klebelsberg-kúriát.
„Úgy tűnik, igazunk lett, hogy óva intettünk ettől az alapítványi konstrukciótól. Korábban sem volt nagyon átlátható az állami szervek működése és vagyongazdálkodása, de a közhatalmi feladatok és az állami vagyon kiszervezésével teljesen követhetetlenné vált ezek sorsa”
– mondta Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója a 24.hu-nak.
Az az állami vagyon, amit a kormány odaad ezeknek az alapítványoknak, többé nem klasszikus közpénz, azzal a továbbiakban a – mostani kormány által kinevezett – kurátorok gazdálkodnak, ráadásul egy törvénytervezet szerint a vagyonkezelő alapítványok működésére vonatkozó szabályok többsége csak kétharmaddal lesz módosítható, a kuratóriumok megkapják az alapítói jogokat, és ennek a rendelkezésnek a visszavonhatóságát a törvény megtiltja.