Németh Szilárd katonai könyvvel, Karácsony pedig Varsó polgármesterével emlékezett meg a lengyel-magyar barátság napjáról

2022. március 23. – 13:12

Másolás

Vágólapra másolva

Könyvbemutatóval emlékezett meg a magyar-lengyel barátság napjáról Németh Szilárd. A honvédelmi államtitkár a Két jóbarát, Dwa bratanki című könyvet mutatta be szerdán, ami a 20. század első felének magyar-lengyel katonai kapcsolatairól, együttműködéséről szól. Németh szerint az orosz-ukrán háború miatt most „különösen fontos” a két ország ezeréves testvériségének, közös kultúrájának és történelmének tisztelete.

A honvédelmi államtitkár arról is beszélt a könyvbemutatón, hogy „a Csepel Művekből kiszállított puskák és a százmillió lőszer tette lehetővé a visztulai csodát, vagyis azt, hogy a lengyelek 1920 augusztusában Varsó határában győzelmet arattak a támadó szovjet-orosz hadsereggel szemben”.

A könyvbemutató előtt Németh egy csepeli emléktáblát is megkoszorúzott.

Karácsony Gergely is megemlékezett a napról: a főpolgármester Varsó polgármesterével, Rafał Trzaskowskival csinált egy közös videóüzenetet, amiben a magyar és a lengyel kormányról beszéltek, akik szerintük „együtt tiporják az európai és a demokratikus értékeket”, és pont azokat az értékeket árulták el, amik ezt a barátságot megalapozták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!