Hipós vizet ivott hét gyerek egy csepeli óvodában

2022. március 23. – 14:46

Másolás

Vágólapra másolva

Csepel polgármestere, Borbély Lénárd a Facebook-oldalán írta meg, hogy a csepeli Füstifecskék óvodában szerdán hét gyerek hipós vizet ivott. Mint írta, délelőtt tévedésből olyan kancsóból öntöttek vizet a gyerekeknek, amely 1,5 százalékos koncentrátumú, vízzel hígított fertőtlenítőszert tartalmazott. Hét gyerek ivott minimálisan a vízből. A fenntartó önkormányzat azonnal értesítette a mentőszolgálatot és a helyi egészségügyi szolgálatot, a tagóvoda pedig a szülőket.

A gyerekek jól vannak, biztonsági okokból megfigyelésre kórházba szállították őket.

A polgármester közlése szerint a hibát elkövető pedagógiai asszisztenst és dajkát azonnali hatállyal felmentették, a történteket az önkormányzat hivatalos eljárásban vizsgálja.

Mint Borbély írta,

„az értesítés után azonnal a helyszínre érkeztem. A szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtettük. A szülőktől az óvoda nevében elnézést kérünk. A gyerekeknek jobbulást kívánok! Remélem, az estét már mind a heten otthon tölthetik.”

A Telex megkereste az Országos Mentőszolgálatot, hogy megtudjuk, milyen állapotban vannak a gyerekek, lett-e valamelyiküknek súlyosabb sérülése. Azt a választ kaptuk, hogy hét gyereket szállítottak tünetmentesen, stabil állapotban, vizsgálat céljából kórházba.

A Telex megkeresésére a BRFK sajtóosztálya azt válaszolta, hogy a kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!