Megrendelte, majd ellopta a csomagokat két budapesti férfi

2022. március 22. – 11:24

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztatta a rendőrség azt a 41 és 44 éves férfit, akik sorozatban törtek fel csomagautomatákat a fővárosban – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A vádirat szerint a két férfi 2021 januárja és júniusa között tört fel csomagkézbesítő automatákat, amelyekből a saját maguk által rendelt árucikkeket lopták el, több mint 5 millió forintnyi kárt okozva.

A termékeket hamis email-címekkel, álnéven rendelték meg. A csomagautomatákat néha közösen, néha szólóban fosztották ki, derül ki az ügyészség anyagából.

Előfordult, hogy nem találták meg a megrendelt cikkeket, így egy alkalommal, hogy ne távozzanak üres kézzel, egy XIII. kerületi automata központi rendszerét rongálták meg. A jeladót, a routert és a központi számítógépegységet is kiemelték az automatából. Ezzel csaknem 1,2 millió forint kárt okoztak.

Egy másik alkalommal egy IV. kerületi számítástechnikai üzletbe is betörtek, amelyből nemcsak a saját maguk rendelte termékeket, hanem több átvételre váró csomagot is elloptak.

Az ügyészség több rendbéli lopás és rongálás bűntette miatt indítványozott börtönbüntetést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!