Egy rendőr és egy szabadnapos mentős rántotta vissza a Tiszába ugrani készülő férfit

2022. március 19. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton délután fél egy körül bejelentés érkezett a rendőrséghez arról, hogy a Rakamaz és Tokaj közötti Tisza hídon „egy férfi ül lábbal kifelé”, ezért egy közeli rendőr, Buzsik Attila zászlós azonnal a helyszínre sietett a rendőrség szombati közleménye szerint.

A Tokaj–rakamazi közúti Tisza-híd – Fotó: Oláh Tibor / MTI
A Tokaj–rakamazi közúti Tisza-híd – Fotó: Oláh Tibor / MTI

Mire a rendőr a hídhoz ért, a férfi már a híd korlátján kívül állt, ugrani készült, és épp akkor rugaszkodott el, hogy a Tiszába vesse magát, amikor Buzsik mellélépett. A rendőrség leírása alapján innen szinte filmszerűen folytatódtak az események:

„A rendőr utánanyúlt, hónaljánál fogva megragadta, és erejét megfeszítve tartotta. A hídon haladt át egy szabadnapos mentős, aki rögtön megállt és segített, így együttes erővel sikerült visszahúzniuk a férfit a korlát belső oldalára.”

Az ugrani készülő, újszentmargitai férfit az eset után a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!