A csillagászati tavasz meghozza az igazi tavaszt

2022. március 18. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap 16 óra 32 perckor delel majd a Nap az Egyenlítőn, azaz az északi féltekén kezdetét veszi a csillagászati tavasz. Mivel a napkorong széle már korábban bevilágítja az égboltot, minthogy a közepe elhagyja a horizontot, a nappal ilyenkor már 18 perccel hosszabb az éjszakánál.

Bár a vasárnap éppen a leghűvösebb lesz az előttünk álló napok közül, hétfőtől az időjárásban is megmutatkozik a tavasz, írja az Időkép.

Jövő hét közepétől 15-20 fokos meleg köszönt be és a hajnali fagyok is megszűnnek.

De nézzük, hogy addig is mi vár ránk:

Szombaton hajnalban -5 és +3 fok valószínű, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet. Majd napközben a Dunántúl északnyugati felén is fokozatosan csökken a felhőzet, ott is kisüt a nap, másutt derült, napsütéses idő várható. Az északnyugati területeken jelentéktelen mennyiségű csapadék esetleg előfordulhat. A keleti, északkeleti szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-12 fok között alakul.

Vasárnap hajnalban a minimum-hőmérséklet általában -7 és 0 fok között valószínű, de a fagyzugokban -11 fokot is mérhetünk. Napközben többnyire felhőtlen vagy derült lesz az ég, csak néhol jelenhet meg kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő. Csapadék nem várható. Az északkeleti, majd a Dunántúlon a délkeleti szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A csúcsérték 7-11 fok között alakul.

Hétfőn jobbára derült, néhol időnként gyengén felhős, napos időben lesz részünk, csapadék nélkül. Az északkeleti szél helyenként megélénkül. Hajnalra -6 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet, de a fagyzugokban hidegebb is lehet. Kora délután 10-14 fok várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!